Hiei az ablakban ült, a felkelő napot nézve. ~Már lassan másfél éve, hogy utoljára láttam Misanát, de még mindig hiányzik~gondolta. -Már megint a napfelkeltét csodálod?-lépett be Kurama. -Én, nem csodálom, csak... -Csak mi? -...csak nincs jobb dolgom... ~Hmm...hihetelen, mennyire próbálja leplezni érzelmeit. De én tudom, hogy Misanára gondol~gondolta Kurama.-Akkor magadra hagylak-mondta, és azzal kiment. Hiei visszafordult az ablak felé. Hirtelen egy nagy sebességgel közeledő kék-fehér pontot látott meg az úton. Fejéhez kapott, szemeit eltakarva, és visszanézett. A kék-fehér pont eltűnt. -Biztos csak képzelődtem... Az ajtón kívülről örömteli hangok hallattszottak. -Mi lehet ez?-kérdezte, és résnyire kinyitotta az ajtót. -El sem hiszem, hogy itt vagy!-kiáltotta Kurama, majd felkapta az odakint álló lányt, és körbefordult vele párszor. -Mis...Misana? Misana a résnyire nyitott ajtó felé nézett. -Hiei!-kiáltotta, kiugrott Kurama karjaiból, majd magához szorította rég nem látott barátját. Hiei ettől elpirult. -He...helló Mis...Misana.... -Olyan rég láttalak! Semmit sem változtál! Hiei végignézett Misanán. -T...te se...sem... -Mi szél hozott ide?-kérdezte Kurama. -Eléggé hiányoztatok, és úgy gondoltam, hogy nem lehet semmi baj abból, ha eljövök. -Nem hát-mondta Kurama. Hiei még mindig mozdulatlanul állt. Misana tényleg semmit sem változott. Haja ugyanolyan volt, sötétkék és váll alattig érő, még mindig olyan magas volt, mint Hiei, ruházatán szintén semmit sem változtatott. Ugyanaz a bő, sötétkék nadrág, ugyanaz a fehér póló és ugyanaz a szürke mellény volt rajta. -És hol fogod magadat elszállásolni? -Hmm...nem tudom...lehet, hogy kiveszek valahol ideiglenesen egy lakást. -Ebben az épületben, esetleg? Ez a lakás itt Hieiével szemben jelenleg kiadó. Esetleg oda beköltözhetsz. -Mi?-kérdezte Hiei meglepetten. -Nem is rossz ötlet... Ha Hieit nem zavarja, akkor nekem jó. -Persze, hogy nem zavarja!-előzte meg Hieit Kurama. -Akkor...azt hiszem megbeszélem a tulajjal. És elment. Hiei csak mozdulatlanul állt. -Hiei? Hiei? Kurama megrázta, amire rögtön magához tért. -Kurama, hogy jutott ez eszedbe??? -Talán zavar? Hiei, ne próbáld leplezni, azt, amit érzel. -Ezt hogy érted? Kurama nem válaszolt, csak elment.   Yusukéékhoz ment, és elmondott mindent. -Tényleg eljött ide Misana? Huhh, nem is tudom mikor találkoztm vele utoljára...Kettő? Három? -Másfél-mondta Keiko. -Ó, tényleg? Elég lassan tellik az idő... -De akkor is régen láttuk-mondta Kuwabara. -Azt hiszem, valamikor meglátogatom. Egy kicsit nosztalgiázunk-jelentette ki Botan.-Talán Koenma is csatlakozik majd.   Eközben Misana a beköltözéssel bajlódott. -Kell segítség?-kérdezte Hiei. -Kösz, nem, nincs sok csomagom-mondta, pedig a kezében csak öt táska volt, ami eltakarta a kilátását. -Jah, akkor jó. Vigyázz, ott a kü... Misana későn reagált, ezért elesett, és az öt csomag közül háromnak kiborult a tartalma. -...szöb...Várj, hadd segítsek felszedni. -Jaj, úgy látszik, elfelejtettem figyelni, merre lépek-mondta, és elmosolyodott. Mind a ketten elkezdték szedni a különféle ruhákat, egyéb tárgyakat, amikor véletlen ugyanaz után a tárgy után kaptak, és véletlen megfogták egymás kezét. Hamar el is kapták a kezüket, és mind a ketten elpirultak. Hamar végeztek is a pakolással. -Ööö...köszönöm a segítséget. -Nincs mit. Esetleg, tudnék még valamiben segíteni? -Nos...nem hiszem...Mégegyszer köszönöm. Be akart menni, de Hiei megállította. -Misana... -Igen? -Nincs kedved egy kicsit bejönni hozzám? Beszélgetni, vagy valami...Nem kötelező...csak ha.. -Persze, van kedvem-mondta. Bementek. -Fog...foglalj helyet... Misana leült a fotelba, Hiei pedig az ablakba. -És egyébként mit csinálsz mostanság?   Eközben: -Micsoda? Komolyan?-kérdezte meglepetten Koenma. -Igen! -Hmm...vajon Misana még mindig olyan jól néz ki mint amikor legutoljára láttam?-motyogta Koenma. -Hogy mondod?-kérdezte Botan. -Á, semmi. Csak azon gondolkodtam, hogy... -Hogy? -Hogy esetleg valamikor meg lehetne látogatni. Egy kis nosztalgia. -Én is gondoltam már erre.   -Hát...semmi érdekeset. Élem az életem. És te, Hiei? -Szintén... Hosszú csend következett, majd hirtelen Misana elmosolyodott. -Min mosolyogsz? -Eszembe jutott, amikor az a marha, az arénában elrabolt minket, és bezárt egy aréna alatti helységbe. -Ezen mosolyodtál el? -Hát...egyrészt...-elpirult. -Másrészt? -Nos...izé... Hiei is visszagondolt, mi volt ott, majd leesett neki min mosolyodott el. -Oh, már értem. Az a...? -Igen... Hiei erőt véve magán, kiszállt az ablakból, és leült Misanától nem messze. -Szerencsére, itt nincs csontváz, szóval nyugodtan ülhetek ide. -Hehh, nem kell amiatt aggódni. Ismét egy kisebb szünet következett. Misana egy kicsit közelebb húzódott Hieihez. Ő is ugyanígy tett. -Te...-szólaltak meg egyszerre. Elmosolyodtak. -Mond te-szólaltak meg ismét egyszerre. Ezen már nem mosolyodtak el, és nem is nevettek. Egymás szemébe néztek. ~Azt hiszem...el kéne mondanom neki mit érzek iránta...~gondolta Hiei.~De hogy is kezd... Gondolatmenete megszakadt, mivel Misana még közelebb húzódott hozzá, és átölelte. -Mis...-mondta, kissé elérzékenyülve.   Folyt. Köv.